Amikor a diák kérdez…

Mostanában sokszor gondolkodtam már azon, hogy milyen volt, mikor még én voltam annyi idős, mint a tanítványaim és milyen volt fokozatosan megismerkedni az angol nyelvvel. Őszintén szólva hiába gyötörtem az agyamat, nagyon nehezen jöttek vissza az emlékek, hiszen az angol nyelv mély ismerete már olyan régóta az életem része, hogy szinte már nem is emlékszem arra, hogy milyen volt az életem nélküle.

Persze, vannak apró foszlányok, mint például az, hogy kissrác koromban gondot okozott a „bicycle” szó leírása, mindig összekevertem, hogy mikor van i betű és mikor ipszilon. Emellett pedig… tisztán él bennem, hogy a középiskolai tanárnőmnek nagyon szép mosolya volt és kamaszként, egy rövid ideig belé voltam habarodva.

Ezek persze mind apróságok, olyan dolgok nem hagytak bennem mély nyomot, hogy milyen volt a különböző igeidőket magolni és szavakat tanulni a dolgozatokra. Azt hiszem egyrészt könnyen is ment nekem, részben azért is, mert mindig is érdeklődtem a nyelv iránt, másrészt pedig talán az idő megszépíti az emlékeket, és a mai fejemmel nem érzem akkora tragédiának a tanulást, mint akkor.

A diákjaimmal is mindig próbálom megszerettetni a nyelvet, próbálom megértetni velük, hogy nem miattam, vagy a szüleik miatt kell tanulniuk, és ne kötelességnek fogják fel ezt, hanem inkább egy olyan lehetőségnek, aminek segítségével sokkal inkább kinyílik előttük a világ.

Ha valaki beszél egy idegen nyelvet, akkor megértheti, hogy miről szólnak a kedvenc zenéi, megnézheti a legújabb filmeket és sorozatokat eredeti nyelven és nem kell arra várnia, hogy leszinkronizálják. Ugyan ez igaz a könyvekre is, amint kereskedelmi forgalomba kerül, már ott is lehet a polcán, anélkül, hogy kivárná amíg elkészül a fordítás. Arról nem is beszélve, hogy a nyelvtudás az ismerkedést is megkönnyíti, új és különleges embereket lehet megismerni azáltal, hogy értenek és kommunikálnak angolul.

Általában segíteni szoktak ezek a példák, belelkesednek tőle, de néha ennél komolyabb dolgokhoz kell folyamodnom, hogy pozitívabban álljanak hozzá az angol nyelvhez. Még néhány éve fejlesztettem ki azt a módszert, hogy egy-egy nagyobb számonkérés, vagy témazáró után a rákövetkező órát arra szánom, hogy ők vizsgáztathassanak engem. Ilyenkor ők tehetik fel a kérdéseket nekem és a végén szóban elmondhatják, hogy hányast adnának nekem a feleletért.

Azt vettem észre, hogy nagyon élvezik ezeket az órákat és ami a legjobb benne, hogy előre készülnek rá, utánanéznek különleges szavaknak és nyelvtani szerkezeteknek, azt remélve, hogy ezzel majd bevihetnek a málnásba és végre olyan kérdést tudnak feltenni nekem, amire nem tudok válaszolni.

Egészen mostanáig elég jól kiküszöböltem ezt, nem tudtak olyat kérdezni, amire ne tudtam volna válaszolni, azonban a múltkor az egyik tanítványom azt a feladatot adta nekem, hogy legyek szíves és két percben magyarázzam el angolul, hogy hogyan működik az ablakszigetelés. Először azt hittem, hogy csak viccel, őszintén szólva sosem találkoztam még az ablakszigetelés szóval angolul, arról nem is beszélve, hogy nem értek hozzá, hogy mit csinálnak a szakemberek abban az esetben, ha huzatosak a nyílászárók.

Nem éreztem kellemetlennek azt, hogy erre nem tudtam felelni. Elmagyaráztam a diákjaimnak, hogy az angol tanár nem egy két lábon járó szótár, aki ismeri a világ összes szavát és kifejezését, de mondtam a fiúnak, hogy mivel ő ebből akart engem vizsgáztatni, biztos utánanézett a témának és szeretném, ha megosztaná a csoporttal.

Szegény az elején kicsit meg volt szeppenve, de mivel büszke volt arra, hogy ő tud olyat angolból, amit én nem, ezért boldogan elmondta néhány mondatban, hogy mit kell tudni az ablakszigetelésről.

Az ilyen pillanatokat nagyon szeretem a szakmámban, amikor látom a diákjaim arcán a lelkesedést, amikor élvezettel beszélnek egy témáról és nincsenek zavarban sem egymás előtt, sem előttem.