Így leptük meg az igazgatót

Szerencsés vagyok. A tantestületünk egy ritka jófej igazgatóval van megáldva. Nagyon sokat köszönhetek neki. Igen, én is, nem csak a gyerekeink: nekem, személyesen is sokat adott a pályámon az ő jelenléte. Most viszont elérkezett az idő, hogy nyugdíjba engedjük őt.

Az egyik csoportomnak különösen közel áll a szívéhez az “igazgató bácsi”. Majdnem két évig volt osztályfőnökük, amikor a saját tanárnőjük megbetegedett és nem tudta tovább vállalni őket. Szeretik egymást. Jó társaság ők, egy kiemelkedő pedagógussal. Nagyon szerették volna őt meglepni valami különlegessel.

Egyszer egy osztálytól már kaptam nagyon különleges ajándékot. Ezt azóta is a pedagógiai pályám legszebb emlékeként őrzöm. Tudom, egy látszólag apró gesztus is milyen sokat jelenthet, hogy egy ilyen tárgyi emlék is mennyi jelentést hordozhat magában. Szerettem volna segíteni az osztálynak.

Egy kicsit keresgéltem az interneten, és találtam egy oldalt, amelyet pont ezekre a helyzetekre hoztak létre. Úgy hívják, hogy Ajándék Varázsló, és úgy működik, mint egy kereső. Az ember meg tudja adni, hogy milyen személynek, milyen alkalomra, milyen értékben szeretne ajándékot vásárolni, majd az oldal kidobja a megfelelő kategóriájú ajándékötleteket. Ráadásul vannak cikkek, tippek is az oldalon. Bíztam benne, hogy nekünk is segít.

ajandek.varazslo.hublogitembluetooth-os-okos-eszkozok-mindenkinek

A gyerekeknek végül ez a cikk tetszett a legjobban:

ajandek.varazslo.hu/blog/item/bluetooth-os-okos-eszkozok-mindenkinek

Ez alapján választottuk ki a tanár úr ajándékát, egy szép okosórát is. Klasszikus fazonú darab, de nagyon sok egészségvédő funkciója van, így mindig érezheti a tanítványai gondoskodását.

Szerencsére az óra probléma nélkül megérkezett, garancialevél, használati utasítás és minden egyéb is járt hozzá – az Ajándék Varázsló megbízható webáruházakkal dolgozik. Így lett ajándéka a mi kedves igazgató bácsinknak! Reméljük, sokáig használja még.