A legjobb érzés, amikor az új nyelviskolád elindításához már nem hiányzik más, csupán egy olcsó konyhabútor

Az egyetem elvégzése óta azon fáradoztam, hogy minél előbb elkezdhessek dolgozni mint angol tanár. Sajnos ez eleinte nehezen ment, ugyanis valamiért minden helyen, ahová beadtam a jelentkezésemet valamilyen oknál fogva végül mást vettek fel. Általában a tapasztalat hiányára hivatkoztak mint indok, ami egyrészt megérthető, hiszen valóban nem én vagyok a világ legtöbb letanított órájával rendelkező pedagógusa, másrészt nyilván hihetetlenül frusztráló is volt, máskülönben hogyan is tudtam volna felszedi bármennyi rutint is hogyha sehol sem alkalmaznak? Szerencsére végül felvettek abba a gimnáziumba, ahol én magam is végeztem. Elég bizarr érzés volt azokkal az emberekkel kollégákká lenni, akikkel annak idején még szenvedtem, hogy tudjam teljesíteni az elvárásaikat. Szerencsére viszonylag gyorsan sikerült ezt a problémát áthidalnunk, ugyanis mindenki nagyon barátságosan és nyitottan állt hozzám és ahhoz, hogy öt év elteltével már nem diákként kell rám tekintsenek. Persze eleinte ez nem sokat segített rajtam, hiszen számomra még mindig hihetetlenül bizarr és furcsa érzés volt mindez. Persze a tanítást nagyon élveztem már az elejétől fogva. Az egyik legfontosabb dolog az volt, hogy minél előbb munkába álljak, ezzel elfeledve a furcsaságokat és persze, hogy elkezdjek belerázódni az új életembe is, ami egyébként feltehetően egy pár évig el is fog kísérni… Szerencsére a diákok is nagyon jól fogadtak. Szerintem élvezték, hogy egy fiatal, energikus angoltanárt kaptak, aki képben van az ő személyes dolgaikkal is, hiszen ugyanazt élte vagy akár éli jelenleg is meg. Ha például filmnézésre került a sor, akkor általában mindig tudtunk egy közös ötletet kitalálni és amúgy is rugalmas voltam velük szemben, nem ragaszkodtam a klasszikus, ezerszer lerágott dolgokhoz.

A nagy vágyam azonban már az elejétől fogva az volt,hogy ha elegendő tőkét gyűjtöttem össze elkezdhessek a saját privát nyelvstúdiómon dolgozni. Persze szerettem volna emellett megmaradni az iskolában is, de mindenképpen szerettem volna, hogyha lehetőségem van arra is, hogy a saját ötleteimet és stílusomat követve tudjak oktatni kisebb csoportokat, akik nyilvánvalóan sokkal rugalmasabbak és érdeklődőbbek is a tananyag iránt. A tényleges szakmai élvezetet ugyanis ez adja meg. Az iskolában már az is komoly eredmény, hogyha a gyerekek nagyobb része érti és szereti azt, amit tanítasz és nem unatkozik. Itt viszont lehetőségem nyílt volna arra, hogy ténylegesen olyan emberekkel foglalkozzak, akiknek komolyabbak az ambíciói és ezáltal könnyebben is tudnak fejlődni. És persze nekem is jól esett volna, hogyha egyes tanítványaim igen magas szintig eljutnak az én irányításom alatt.

Összesen három évembe telt eljutni erre a szintre. A harmadik tanévem végén már tudtam, hogy végre elkezdhetem megtervezni a saját nyelviskolámat, amit már olyan régóta szerettem volna. Nem ment minden gyorsan és zökkenőmentesen, ahogy az ilyenkor lenni is szokott, de szerencsére sok segítséget kaptam mind a szüleimtől, mind a páromtól, mind pedig egyes kollégáktól, akiknek már volt ilyesmiben némi tapasztalatuk. Rengeteget segített, hogy ők is mellém álltak, ugyanis eleinte attól féltem, hogy emiatt ki leszek csinálva a belső körökben, hiszen milyen dolog már az, hogy valaki nem adja oda magát teljesen a munkahelyének?

Szerencsére a papírmunka és a cégalapítás után már viszonylag könnyen ment minden. Szükségem volt egy saját épületre, amit gyorsan meg is találtam. Kibéreltem és ígéretet kaptam rá, hogy akármeddig az enyém, amennyiben én azt úgy szeretném. Ennek nagyon örültem, sokkal könnyebb volt ilyen háttérrel létrehozni a nyelviskolát. Szerencsére innen már tényleg csak olyan apróságok maradtak hátra mint például az, hogy szerezzek egy olcsó konyhabútort az irodába, elvégre el kell majd töltsek ott annyi időt, ha elkezdődik a munka, főleg nyaranta.

Mostanra már igen jól megy minden, szerencsére az első évemet pozitív mérleggel zártam és egyre többen érdeklődnek az iránt, hogy csatlakozzanak egy-egy csoportomhoz. Ha ez így megy tovább, akkor pár éven belül elkezdhetek gondolkozni a bővítésen is. No de ennyire nem akarok előre szaladni, egyelőre a jelenre koncentrálok és haladok toronyiránt.